Templomokban szolgál, ad koncerteket férjével, és négy gyermeket nevel közben Gyermán Júlia hegedűművész. A művésznő művészet és a család, művészet és hit, hit és család relációjáról vallott a Remény Emberei című műsor mentorának.

Művészcsaládból származik, szülei mindketten hegedűművészek, édesanyja máig aktívan muzsikál. Ez az élet sokak számára nagyon vonzó, ő azonban látta a másik oldalát is, meséli Gyermán Júlia: a kiszámíthatatlanságát, esetlegességét, ami gyermekként nem tetszett neki. A szülei este is próbáltak, sokszor késő éjjelig játszottak a színházban, vagy külföldre jártak koncertezni, ezért nagyon sok időt töltött a nagyszüleinél. A hegedű ellen sokáig érzett dühöt és ellenállást, mivel a szülei magas szinten értették a hangszert, a hegedű pedig a tanulás kezdetén nehezen engedelmeskedik. Végül visszatalált hozzá, ahogy a szüleit hallotta Mozartot gyakorolni, és elemi erővel vágyott rá, hogy ő is játszhassa a darabot.

A hegedű mellett az éneklés és a versírás is folyamatosan jelen van az életében. Mivel a szülei művészek, ő a saját útjait kereste: azt próbálgatta, hogyan mondhatná el máshogy, hogyan csinálná másképpen. Már egészen fiatalon kereste a megszólalás intim módjait, végül egy pécsi barátjával, aki a székesegyház kántora, kezdett el a templomban zenélni. Rengeteg az érvényes művész, „nagy a zaj”, az emberek azonban szomjazzák az olyan élő, természetes muzsikát, ami elérhető közelségben van, a hangverseny „verseny” kitétele nélkül.

A zene gyermekkora óta átszövi az életét, olyan számára, mint a levegő. Mindig, élete minden korszakában megtalálta a zenén keresztül azt a kaput, amin keresztül túljuthatott a nehézségeken. A zene az első olyan csatorna, amin keresztül az összes bánatát, örömét, feszültségét ki tudja adni, játszani magából. Ha hosszú ideig nincs koncertje, akkor ezek a dolgok felgyülemlenek benne, hiányzik a vigasztalás, öröm, szellemi élmény.

A zene azonban nagyon érzékennyé teszi az embert, ami nem veszélytelen. Csodálatosan tehetséges emberek szellemi „csúcstermékeivel” foglalkozni nap mint nap, órákon keresztül: ehhez lelkierő kell, hiszen a koncentrált érzelmeknek, szenvedélyeknek ez az áradata könnyen bevonja a művészt, egy másodlagos, virtuális valóságot kialakítva, ami nem fenntartható folyamatosan. De pozitívuma is rengeteg van a zenének, hiszen a saját vigasztalásából tud nyújtani a közönségnek is, érzelmeket adhat át, segítséget nyújthat.

Az emberek legtöbbször szórakoztató céllal hallgatnak zenét. A művésznek azonban feladata az is, hogy adjon. Sosem szabad elfordulnia. Vallásos családba született, és mindig kapott olyan segítséget, ami megerősítette, megtartotta őt a hitében. Művészként igent mondott az Istennel való együttműködésre, mesélte a művésznő, ezt az utat pedig segítség nélkül lehetetlen lenne járni. Ez nem jelenti viszont azt, hogy ne lennének az életében hullámvölgyek. Amikor pedig nehézség adódik, az ember ösztönösen Istennek fordít hátat először.

A művészet mellett négy gyermek édesanyja. A művészek életébe legtöbbször nem fér bele a nagy család, ő azonban úgy érzi, a saját önzéséből a gyermekei menekítették ki. Hatalmas gazdagságot nyert általuk: elmélyülést, hitelességet. Egy nő életéhez szervesen hozzátartozik a gyermekvállalás, művészete pedig csak erősödhet, mélyülhet a gyermekei által, hiszen önfeláldozásra, odafigyelésre, teljességre nevel.

Mindemellett úgy érzi, a művészet és a gyermeknevelés között húzódnak ellentétek, több odafigyeléssel, következetességgel kellett volna gyermekek felé fordulni. Azonban a mindennapi nehézségeket mindennapi csodák egyenlítik ki, és rengeteg olyan ajándék van az életében, amit művészet nélkül nem kaphatott volna meg. Életének receptje a bizalom: semmilyen gondba nem szabad belekapaszkodnunk, minden fájdalmat meg kell tanulnunk elengedni a boldogsághoz.